MEGHATÁROZÁSOK

Ha egy kifejezés az alábbiak szerinti értelemben kerül felhasználásra a szabályokban, akkor dőlt betűvel, a bevezetésekben vastag (fett), dőlt betűvel van szedve.

Érvénytelenítés
Egy futam, amit a versenyvezetőség vagy egy óvási bizottság érvénytelenít semmis, de újra vitorlázható.

Tisztán elől; Tisztán hátul; Fedésben  
Egy hajó tisztán hátul van, amikor teste, és természetes helyzetben lévő felszerelése, a másik hajó testének, vagy természetes helyzetben lévő felszerelésének leghátsó pontjában, a hajó hossztengelyére merőlegesen húzott, képzeletbeli egyenes mögött van. A másik hajó tisztán elől van. A hajók fedésben vannak, amikor egyikük sincs tisztán hátul. Azonban fedésben vannak akkor is, amikor egy közbenső hajó mindkettővel fedésben van. E kifejezések nem vonatkoznak ellentétes csapáson lévő hajókra, hacsak nincsenek a 18. szabály hatálya alatt.

Célba-érés
Egy hajó célba ér, amikor testének, természetes helyzetben lévő legénységének, vagy felszerelésének bármely része keresztezi a célvonalat az utolsó jel irányából, akár első alkalommal, vagy, az után, hogy eleget tett a 31.2 vagy 44.2 szabályok alapján vállalt büntetéseknek, illetve ha a 28.1 szabály szerint a célvonalon  elkövetett hibáját javította.

Érdekelt fél
Egy személy, aki nyerhet, vagy veszthet egy óvási bizottság döntésének eredményeként, vagy akinek szoros személyes érdeke fűződik a döntéshez.

Kitérés
Egy hajó kitér egy másiknak, ha a másik anélkül tud tovább vitorlázni menetirányában, hogy elkerülési műveletet végezne; valamint, amikor két azonos csapáson fedésben lévő hajó közül a szélalatti hajó képes mindkét irányba megváltoztatni menetirányát, anélkül, hogy a szél-felőli hajóval azonnali érintkezés következne be.

Szél alatt és szél felől
A vitorlás szél alatti oldala az, amelyik távolabb van, vagy volt a széltől, mielőtt szélbe állt. Azonban, mélyen szél alá (falslova), vagy teljesen hátszélben haladva, a hajó szél alatti oldala az, ahol nagyvitorlája van. Az ellentétes oldal a szél felőli oldal. Amikor két hajó azonos csapáson fedésben van, akkor az, amelyik a szél alatti oldalon van, a szél alatti hajó, a másik pedig a szél felőli hajó.

Jel
egy tárgy, amit a versenyutasítás szerint a hajóknak előírt oldalon kell elhagyni, és egy hajózható vízzel körülvett Versenyvezetőségi hajó, amelyiktől a rajt-, vagy célvonal kiindul. Horgonykötél és bármilyen időlegesen vagy véletlenül a jelhez csatlakozó tárgy nem része a jelnek.

Akadály
Egy tárgy, amit egy hajó, - ha feléje vitorlázna, és attól saját hosszának megfelelő távolságban – nem képes jelentős irányváltoztatás nélkül, elhagyni. Egy tárgy, amit biztonságosan csak egyik oldalán lehet elhagyni, és egy terület, amit a versenyutasítás annak nyilvánít, szintén akadály. Azonban egy versenyben lévő hajó nem akadály a többi hajó számára, csak akkor az, ha kötelesek neki kitérni, helyet adni, vagy ha a 21. szabály érvényes – kikerülni

Fedésben
Lásd a Tisztán hátul, és tisztán elöl; fedésben meghatározásnál

Fél
(óvásban) Egy óvásban fél az óvó, az óvott; egy orvoslatot kérő hajó, bármelyik, a 69.1 szabály szerint büntetendő hajó vagy versenyző, és a 62.1(a) szabály alapján tartott tárgyalásban a versenyvezetőség vagy szervező hatóság.

Halasztás
Halasztott futam az, amit kitűzött rajtja előtt elhalasztottak, de későbbi időpontban elrajtoltatható és érvényteleníthető

Ésszerű menetirány
olyan menetirány, amin egy hajó a többi hajó távollétében vitorlázna azért, hogy a lehető leghamarabb célba érjen, és amelyekre e kifejezés használatával hivatkozás történik a szabályokban. Rajtjelzése előtt egy hajónak nincs ésszerű menetiránya.

Óvás
Egy hajó, egy versenyvezetőség vagy egy óvási bizottság által a 61.2 szabály szerint tett azon feltételezése, hogy egy hajó megsértett egy szabályt.

Versenyben
Egy hajó előkészítő jelzésétől van versenyben, addig, amíg célba nem ér, és a célvonalat és annak jeleket el nem hagyja, vagy kiáll, illetve a Verseny-vezetőség nem jelez általános visszahívást, halasztást, vagy érvénytelenítést.

Hely
A hely az a tér, amelyre egy hajónak szüksége van, az adott körülmények között ahhoz, hogy a manővert azonnal és kellő jártassággal végrehajthassa.

Szabály

(a)          A jelen könyvben lévő szabályok, beleértve a meghatározásokat,      versenyjelzéseket, bevezető szövegeket, és a függelékek szabályait           akkor, amikor azokat alkalmazni kell, de nem szabályok a címek;

(b)               19. JOGOSULTSÁGI KÓD, 20. HÍRDETÉSI KÓD és 21. DOPPING ELLENES KÓD c. ISAF szabályzatok

(c)               egy nemzeti hatóság előírásai, hacsak a versenykiírás nem nyilvánítja azokat hatálytalannak,

(d)               az osztály-szabályok, (az előnyszámítás ill. besorolási szabályok szerint versenyző hajó számára ezek osztályszabályok);

(e)               Versenykiírás;

(f)        a Versenyutasítások; és

(g)        minden más, az eseményt irányító, dokumentum.

Rajtolás
Egy hajó akkor rajtol, amikor testének, legénységének vagy felszerelésének bármely része – miután előzőleg teljes terjedelmével a rajtvonal rajt előtti oldalán volt, vagy rajtjelzése után miután teljesítette a 30.1 szabály követelményeit, amennyiben ezt alkalmazták -  először keresztezi a rajtvonalat az első jel irányába..

Csapáson, jobb csapás, bal csapás
A hajó szélfelőli oldalának megfelelő csapáson, jobb csapáson, vagy bal csapáson van.

Két hossznyi zóna  
Egy jel, vagy akadály körüli terület, amelyik a hozzá közelebb lévő hajó kétszeres testhosszának megfelelő távolságon belül van.

Szélfelöli oldal
Szél felől Lásd a Szél alatt, szél felöl meghatározást.